Tetőablak szintező

A tetőtéri ablakokra vonatkozó energetikai előírások a „7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról” című rendeletben vannak taglalva. A legfontosabb paraméter a hőátbocsátási tényező a tetőtéri ablakok tekintetében (Uw), mértékegysége W/m2K. A 2006-os eredeti szabályozásban az előírt Uw érték 1.7 volt. Ezt módosították 2014-ben 1.25-re (20/2014(III.7.) BM rendelet). A hatályba lépő 2021.I.1.-es változat ezt az értéket nem módosítja, vagyis 2021-ben a minimum teljesítendő Uw érték továbbra is 1.25 az engedély köteles tevékenységek tekintetében (új beruházásoknál és jelentős felújításoknál). 

tetőablak beépítés

A fentiek tükrében csak az 1,0-1,25 közötti Uw értékű fa tetőablakok összehasonlítására és értékelésére teszünk kísérletet. Készítettünk egy táblázatot a magyar piacon jelenlévő legnagyobb gyártók releváns termékeiből. Az összehasonlításba csak a legismertebb termékek ill. típusok kerültek bele. Górcső alá vettünk négy VKR Holding által gyártott tetőablakot. Ebből kettő DAKEA: az egyik a sok extrát tartalmazó jól bevált Ultima, a másik pedig a viszonylag új 3-réteg üvegezésű "jóáras" Good Energy típus. A másik kettő pedig VELUX modell: egyrészt az ebben a kategóriában a legnépszerűbb középen billenő GLL, másrészt a prémium vásárlókat célzó szintén középen billenő GGL. A táblazatban két ROTO ablak is szerepel: a jó energiahatékonyságú felsőkilincses Q4 és a felső harmadban billenő alsókilincses Designo R7. Nem maradhatott ki a táblázatból a Magyarországon is egyre népszerűbb lengyel FAKRO sem: az egyik legkeresettebb 3-rétegű üvegezésű FTP modellel szerepeltetjük a táblázatunkban.

Az összehasonlításhoz a hőszigetelésen túl további termékjellemzőket is nagyító alá vettünk, melyek a kiválasztás során fontos szempontok lehetnek a lakástulajdonos számára. Például az Uw értéken túl (az alacsonyabb érték a jobb hőszigetelő képesség) fontos kiválasztási szempont az üveg rétegeinek száma; a tisztítást segítő külső bevonat - elfoglalt világunkban ritkán jut idő az ablak tisztításra; az UV védő réteg – erős sugárzás ne károsítsa a szemünket vagy a belső berendezést, a belső biztonsági üveg, ami törés esetén megakadályozza, hogy üvegszilánk hulljon a beltérbe. Fontos paraméter még a gyártó által biztosított garanciális időszak hossza is, ami a tulajdonosok biztonságérzetén túl az ingatlan értékét is növeli.

A mérhető paraméterek mellett szintén fontos jellemzőnek tartjuk az ablakok egyszerű beépíthetőségét. Meginterjúvoltuk tetőfedő partnereinket és ez alapján alakítottuk ki a sorrendet ebben a kategóriában.

Melyik a legjobb fa tetőablak?

A táblázatunk erre próbál választ adni a leggyakoribb 78x118-as (vagy közelitő) méretben. Böngésszünk a sorok között és hasonlítsuk össze a termékjellemzőket ez egyes márkák/típusok között. Felvehettünk volna egyéb paramétereket is az összehasonlításhoz, de hosszas mérlegelés után úgy gondoltuk, hogy nagyrészt csak ezen paraméterek alapján születik meg a döntés vásárlói/felhasználói oldalon. Az üvegek rétegszáma és a töltőgáz csak tájékoztató adat a táblázatban, a sorrend megállapításánál ezeket az értékeket nem vettük figyelembe. Az egyes paramétereket nem súlyoztuk, mert azt tapasztaljuk az értékesítésnél, hogy azok nagyjából azonos mértékben befolyásolják a vásárlást. Természetesen vannak kivételek: pl. egy árérzékeny vevő nem feltétlenül az ismertebb márkát vagy erősebb műszaki tartalommal rendelkező terméket választja, inkább azt, aminek kedvezőbb az ára. A táblázat utolsó sorában átlagoltuk az egyes paramétereknél szerzett helyezéseket. Az így kialakult érték tükrözi a végső sorrendet, ahol a legalacsonyabb érték természetesen a legjobb. Értékelésünk alapján a győztes: DAKEA Ultima KEV B1200!

  DAKEA ROTO FAKRO VELUX
  Ultima Good Energy Standard+ Standard+ Profi Standard+ Prémium
  KEV B1200 KAA B1500 Q4 H2C Designo R79 FTP-V U4 GLL 1061 GGL 30666
Hőátbocsájtási tényező Uw 1,2 1,1 1,2 1,1 1,1 1,1 1,0
Üvegek rétegszáma 2 3 2 3 3 3 3
Gáz töltés Kripton Argon Argon Argon Argon Argon Kripton
Belső biztonsági üveg igen nem igen nem nem nem igen
Hangszigetelési érték (dB) 38 33 32 32 33 32 37
Tisztítást segítő külső üveg igen nem nem nem nem nem igen
UV védő réteg az üvegen igen nem nem nem nem nem nem
Garancia a teljes ablakra 20 10+10 15 15 10 10 10
Beépíthetőség közepes közepes elégséges elégséges jeles jeles
Átlagos nettó beszerzési ár 65.000 53.000 79.000 82.000 78.000 70.000 125.000
Átlagos helyezésszám 1,6 2,0 3,0 3,1 2,6 2,5 2,3
  első helyezett            

Az adatok nem teljes körűek, kizárólag a gyártók weboldalain közzétett információk alapján lettek összeállítva, azok valóságtartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Fontos kiegészítés: az összehasonlító elemzést 2020. novemberében készítettük, azóta az árak sokkal magasabbak lettek.