Hogyan bírod a COVID helyzetet?
Egyre jobban hiányoznak a személyes találkozások a partnerekkel, és persze a családommal, barátaimmal is. Mivel azonban óvatos ember vagyok, nem szeretnék kockáztatni, kivárjuk, míg újra szabadon mozoghatunk. A cégnél szerencsére sikerült olyan munkabeosztást találni minden kollégának, hogy csak azok és akkor mennek be az irodába, akiknek feltétlenül muszáj. Így egyszerre mindig csak néhányan tartózkodnak bent, elég biztonságos a munkavégzés. Azon kívül, hogy a rokonaimat alig láttam egy éve, a legjobban a félelem visel meg. Féltem a szüleimet és a gyerekeimet a vírustól.
Mesélj magadról! A Műegyetemen szereztél építőmérnöki, illetve német tolmács és szakfordító diplomát. Egyenes út vezetett a diplomától a Prefa-hoz vagy voltak kitérők is?
Még egyetem alatt tolmácsként dolgoztam egy élelmiszeripari cégnél. Akkor azt hittem, maradok is abban az iparágban. Ma már azt mondhatom, hogy örülök neki, hogy nem ott maradtam. Nagyon szeretem az építőipart, az alkotás folyamatát. Az egyetem után saját, családi vállalkozásba kezdtem a férjemmel, melynek generálkivitelezés volt a fő profilja. Kicsit, de számunkra kedves cég volt, mely azonban lehetőséget adott arra, hogy az egyetemen szerzett tudásomat a gyakorlatba is átültessem. 2008-ban azután, közvetlenül a válság előtt úgy döntöttem, hogy más irányban is szeretném kipróbálni magam. Így kerültem a Klöber-HPi Kft-hez (korábban Hausprofi), ahol a kelet-magyarországi régióban dolgoztam képviselőként. Mire belejöttem a munkába, sajnos teljesen begyűrűzött a válság az építőiparba, és a cégcsoport megszüntette a magyarországi leányvállalatot. Ekkor - egy álláshirdetésnek köszönhetően – kerültem a Prefához, először építészlátogatói, projekt menedzseri pozícióba.
Mik azok a mérföldkövek a munkádban, amit nagy sikerként éltél meg eddig?
2009 május elején kezdtem a Prefánál dolgozni. Az első nagy mérföldkő számomra a Lidl áruházak homlokzatának értékesítése volt, ami már 2009 nyarán realizálódott. Néhány év alatt több, mint 20 áruház homlokzatburkolatát sikerült eladnunk. Természetesen 2009. november 1-je nagyon fontos mérföldkő a munkámban, hiszen attól a naptól kezdve vezethetem a PREFA magyar leányvállalatát. Számos szakmai sikert említhetnék itt, én mégis 2 dologra vagyok kiemelkedően büszke: 2018 novemberében Magyarországon került megrendezésre a Euroskills verseny, melyen a bádogos szakma koordinátora, menedzsere lehettem. Ez egy hatalmas elismerés volt számomra. Ahogyan a 2019-es ÉMSZ aranytű díj is, amit a szövetségért és a szakmáért folytatott tevékenységemért vehettem át.
És vannak-e további mérföldkövek a munkádban a bakancslistádon?
Rengeteg! Elsősorban természetesen a PREFA ismertségének növelése, a szebbnél-szebb projektek megvalósítása a feladatom. Számomra azonban a bádogos szakma is nagyon fontos, ezért, ahogy eddig is, úgy a jövőben is szeretnék mindent megtenni a szakma népszerűsítéséért, a tanulók toborzásáért. Nagy célom, hogy a Prefa tervezett, új telephelyén egy nyugat-európai mércével is kiemelkedő oktatótermet és egy múzeumot is létrehozhassunk.
Mióta dolgozol a Prefa-nál? Emlékeim szerint volt egy kis kitérőd is, mesélsz erről is?
2009 május 1-jén kezdtem először a Prefánál. Majd öt év után, mivel szerettem volna nemzetközi projekteken is kipróbálni magam, „átszegődtem” egy akkor alakult tervező- és projektmenedzsment céghez. Az ott töltött idő jelentősen kibővítette a látókörömet, olyan munkákon volt alkalmam dolgozni, melyek a világon is egyedülállók (pl. az új türkmenisztáni repülőtér épületeinek homlokzatburkolati tervezésén), számomra új anyagokkal ismerkedhettem meg, és nagyon sok szakemberrel találkozhattam. Fél évig tartott a kitérő, azután a Prefával kölcsönösen éreztük egymás hiányát. A Prefa ereje nem csak a kiváló minőségű anyagokba, a műszaki háttérben, vagy a rugalmas gyártásban rejlik. A valódi erejét az ott dolgozó emberek adják. Nélkülük hiába voltak az izgalmas projektek, én szárnyaszegett madárnak éreztem magam. És ők sem érezhették jól magukat, hiszen nagyjából egyszerre fordult meg a kollégáim, és rajtuk keresztül az osztrák ügyvezető, valamint az én fejemben is az az igény, hogy én újra a Prefánál dolgozzam. Így 2015. január elsején másodszor is beléptem a PREFA munkavállalói közé.
Miben változtál meg, mint vezető a Prefa-nál?
Én egy alapvetően nyitott ember vagyok. Talán a legfontosabb változást az a pont hozta el, amikor fel kellett, hogy mondjak egy számomra a mai napig nagyon kedves kolléganőmnek. Akkor kicsit bezárkóztam, rájöttem, hogy nem engedhetem magamhoz annyira közel az embereket, amennyire az a szívemnek kedves lenne.
Kakukktojás vagy az építőanyag-gyártásban, mert ebben az iparágban nem jellemző a női felső vezető. Hogyan kezeled ezt a helyzetet a mindennapokban és hogyan birkóztál meg az előítéletekkel, ill. mennyit változott a szakma ezen a téren?
Eleinte előfordult, hogy egy-egy építkezésen próbára tették a tudásomat a szakemberek. Én azonban nagyon szeretem beleásni magam abba, amivel foglalkozom, nem volt ez másképp a bádogos szakmával sem. Amikor látták rajtam a partnereink, hogy nem csak egy szőke fruska vagyok, hanem szívesen tanulok, kérdezek és szívesen segítek is, elkezdtek elfogadni. Nagyon nagy öröm számomra, hogy jó pár éve már komoly szakmai kérdésekkel is bátran fordulnak hozzám. Nőként az ember sokszor aggódik amiatt is, hogy egy építkezésen esetleg nem megfelelő módon fogadják, vagy bánnak vele. Én azonban elmondhatom, hogy a bádogosok, tetőfedők, ácsok mindig tisztelettel, udvariasan, előzékenyen bánnak velem, legyen szó mesterekről, vagy akár segédmunkásokról. Én mindig, mindenkivel igyekszem megtalálni a közös hangot, és azt vallom, hogy mindenkitől tanulhatok. A kivitelezők udvariassága mellett talán ennek is köszönhető, hogy befogadtak, elfogadtak.
Nagy fejlesztés kezdődött a Prefa-nál: a régi telephelyet kinőttétek és új központot/raktárt épít a cég. Hogyan érinti ez a mindennapi munkádat és milyen szervezeti változással jár ez?
Nagy titkokat árultál el most! Igen, már néhány éve kinőttük a mostani telephelyünket, és a legnagyobb örömünkre tavaly végre engedélyezte a cégcsoport tulajdonosa a fejlesztést. Bár még csak az egyeztetések szakaszában tartunk, máris (természetesen) többletmunkával jár a fejlesztés, ez azonban tehernek semmiképpen sem mondható. A szervezetünk terveim szerint az elkövetkező 2 – 3 évben nagyjából 3 fővel bővülni fog, a nagyobb raktár és a (nektek köszönhetően) növekvő árbevétel több embernek biztosít munkát.
Mikorra lesz kész a beruházás és milyen előnyökkel jár majd ez a fejlesztés a partnereitek (kivitelezők/kereskedők) szempontjából?
2022 év végére mindenképpen szeretnénk átköltözni az új telephelyre. Egyszerűbb, gyorsabb, könnyebb lesz az áruátvétel, a kiszolgálás, nem utolsó sorban a parkolás. Végre lesz saját bemutatótermünk, és az új PREFA Academy az összes partnerünk számára elérhetővé válik.
Rengeteget dolgozol, sokat utazol. Hogyan áll össze egy átlagos napod? És mi volt a legextrémebb munkanapod a Prefa-nál?
A normál munkarendben (koronavírus nélkül) a reggeli órákban az a kiváltságom, hogy a gyerekeimet én vihetem iskolába. Mivel a lányom már vezet, így egyre gyakoribb az a mondat, hogy „köszönöm, majd Viki elvisz engem is”. Alapvetően hajnalban kelek, ritka, hogy 5 óra után még ne legyek talpon. Ilyenkor kényelmesen tudok levelekre válaszolni, de előfordul, hogy már elindulok dolgozni. Ha nem az irodában dolgozom, akkor úton vagyok, egyeztetésekre, partnertalálkozókra, konferenciákra, de gyakran fordulok meg építkezéseken is. Épp az aznapi feladatoktól függ, hogy mikor érek haza, vidéki útról nem ritka az este 7 óra sem. A legextrémebb napomon hajnali négykor már autóban ültem, és jóval este 8 után értem haza.
Ekkora terhelés mellett kell egy biztos családi háttér. Hol és hogyan éltek? Klasszikus anya szereped van a családban, vagy kicsit másképp működtök?
Gödöllőn élek, ahol egy ikerházat építettünk a szüleimmel közösen, akik rengeteget segítenek a gyerekeim nevelésében. Mikor a Prefához kerültem, a fiam épp 2 éves volt, szinte minden nap a nagyszülők vitték bölcsődébe, később óvodába, akárcsak nővérét. Sokáig „a másik szüleink”-nek nevezték a gyerekek őket. Máig rengeteg segítséget kapok tőlük. A férjem is gondoskodó édesapa, akire a külföldi útjaim alatt is bátran rá merem bízni a gyerekeket. Ezzel együtt, többé-kevésbé klasszikus anyának tekintem magamat. Én vezetem a háztartást, én járok szülőire, és mindkét gyerekem ügyes-bajos dolgait intézem.
Szabadidődben mi segít regenerálódni, kikapcsolódni?
Talán sokaknak nem árulok el titkot, hogy lányommal közösen lovagolunk. Két csodás, valódi magyar ló tartozik a családunkhoz, akik nem csak hátasok, hiszen az én lovammal fogatot is hajtok. Ez egy nagyjából 6 évre visszanyúló anya-lánya hobbi, amivel sikeresen áthidaltuk a kamaszkort, és tényleg jó barátnők lettünk. A lovakon kívül néhány éve elkezdtem festeni, ami mára igen komoly hobbivá nőtte ki magát. A gyerekeim legnagyobb örömére pedig nagyon szeretek sütni, így szinte mindig a konyhában találnak – ha éppen nem festek, vagy nem a lovardában vagyok.